Egy kocka SX-e

Mikor fog ez újra mozogni !?

Fékek, difi stb.

2013.09.03.

Számel Szabolcs

A fékekkel úgy voltam, hogy az autóval jóformán pár kilómétert tettem csak meg eddig, azt is jeges havas úton összevissza állított geometriával. A fékek hatásfokát vagy azt, hogy megfelelnek-e a kocsira nemigazán tudtam kipróbálni. Ezért úgy döntöttem, hogy jelenleg meghagyom az eredeti tárcsákat és féknyergeket egy kisebb felújítást követően. Majd idővel, ha bebizonyosodik, hogy elkél a kocsi alá valami komolyabb fékrendszer majd akkor váltok.

Fékek kb. ilyen állapotban voltak mikor lekerultek a kocsiról.

Majd egy felújító szett és egy kis festés ezt hozta ki belőlük. Ezután kezelésbe vettem a fékrendszer többi részét is, és kicsit felpolíroztam őket a kuplungal együtt. Sajnos még az ABS hátra van, az sem lesz kis munka. Valamint sikerült szereznem egy másik difit is Pistától, akinek ezúton is köszönöm a segítségét. A régi már kivolt kopva és eléggé lötyögött mindkét oldala, így jobbnak láttam lecserélni.

Belekezdtem a fényszórók felújításába is, elég jól haladok, lényegében csak az összeszerelés vár rám. Magát a lámpa vázát lehomokoztattam, mint ahogy minden más alkatrészt is amit csak tudtam. Majd lila fényezést kapott, eközben megérkeztek a zsír új fényszórók is. Motrokat is szétszedtem, az utolsó csavarig felpolíroztam az aluminium házakat, mindent kitisztítottam és összeszereltem őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamel.blog.hu/api/trackback/id/tr715494398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása