Egy kocka SX-e

Mikor fog ez újra mozogni !?

12. bejegyzés: Szombat nem szombat de itt egy bejegyzés!

2015.08.31.

Számel Szabolcs

Legutóbb ott fejeztük be, hogy el kell készítenem a csöves lökhárítót, majd befejezni a kocsi hátulját. Ez mind meg is történt. Most ott tartunk, hogy a sofőr oldali ajtót kell rendbe tenni. De haladjunk szép sorjában. 

468.jpg

Nem haladtam olyan gyorsan, mint szerettem volna,

így nem is volt mit nagyon újságolni a projektről. A helyzet az, hogy még mindig nem került a festőhöz az autó.

Kezdjük a legjobbal, az autó már a saját kerekein gurul, és ez már így is marad. Ehhez az kellett, hogy befejezzek minden jellegű lakatosmunkát ami a kocsi alját érintheti. Szóval be kellett fejezni a kocsi elejét. Miután befejeztem a motortér kozmetikázását -  és remélem minden alkatrésznek megvan a maga helye, ja nem - időközben rájöttem, hogy a hűtővíz tartálynak nincs helye és új tartály is kell.

De a csővázas ütköző az elkészült. Felkerült rá az intercooler, és a motortérig elkészítettem a csövezést is az acélcsövekből, amit rendeltem. Van még rajta pár finomítás, de ezt már a finishben fogom pontosítani. Úgy alakítottam ki a vázat, hogy szinte belenyúljon a a lökhárítóba, hogy majd egy egyszerű megoldással merevítse a laminált ütközőt. Egy plusz tartóelem is készült, ez az ablakmosó folyadék tartályát tartja majd a helyén, ami szintén át lett helyezve.

Most, hogy az első résszel lényegében megvoltunk, jöhetett a kocsi hátuljának jobb oldala. Itt is cseredarabot használtam, a fehér sx fenekéből kiharaptunk egy darabot, és ez került beillesztésre. Majd ezután be kellett fejezni a belső kerékjárati ívek szélesítését is. Nem lett a legtökéletesebb, mivel kicsit szélesebb lett a vártnál, így a laminált sárvédő ívekkel megszenvedtem, de azok is felkerültek. Nem tudom most menyivel lett szélesebb, de szerintem 60 mm körül lehetünk oldalanként. 
Miután fent voltak a sárvédők, felvarázsoltam a hátsó ütközőt is, ami majd még kicsit laminálva lesz, hogy tökéletes legyen ahogy a többi elemen is. A sárvédő íveket össze akarom dolgozni a karosszériával, annak ellenére, hogy mindenki szerint meg fog repedezni az illesztés mentén. 
A szegecsek fejét beengedtem a laminált elembe, hogy ne lógjon ki, és üveg vagy szénszálas anyagot akarok beledolgozni a szénszálas gittbe, ami az illesztésre kerül majd, így adva neki egy kis plusz tartást. Ha a kocsi hátulját újra alkották gittből, és kibírta, szerintem ennek is ki kell majd. Az elemeket a szegecselésen kívül karosszéria ragasztóval is elláttam biztos, ami biztos. Mivel nagyon vékonyak voltak, belülre purhab került. Igen igen nedvszívó képessége miatt nem ajánlott, de egyenes útja sehol sem lesz a víznek ebbe az üregbe, mivel alulról teljes szélesített kerékjárataink vannak. Szóval reményeim szerint rendben lesz. 



El is felejtettem, hogy mindezek előtt a teljes alvázat lekezeltem. Miután felhegesztettem pár csavart, ami az új benzin és fékcsövet tartja majd a kocsi alján, jöhetett az alváz festése. Rozsda átalakító, majd alapozó és alvázvédőzve is lett két rétegben. És minden lemezösszetétel és hegesztés az erre való pasztával volt kezelve festés előtt. Reméljük a következő 10 évet kibírja :D

Most épp a kocsi elején dolgozok, mivel az első sarvédő ív az, hogy szarul illeszkedik, nem kifejezés. Az ajtóknál át kellett hegesztenem a felfogatási pontokat, a motorháztetőnél levágnom a laminált elem egy részét, és L alakú lemezt készítettem hozzá. Elöl tegnap felpróbáltam az ütközőt, és jobb oldalt lehet szét kell majd vágnom a sárvédőt, hogy valami értelmes illesztést hozzak ki belőle. Szóval nagy az öröm. Valamint az első lökhárítón át kell csinálnom a merevítéséket, amit még régebben az öreg fronthoz illesztettem és készítettem el. Most, hogy kicseréltem az első zárfalat, kb. 1.5 centivel lejjebb kell engednem az ütközőt a felfogatásokon, de ez nem gond.

Megjött az NGRperformance-től a lefúvószelep is, amelyre épp egy adaptert készítenek rozsdamentes acélból, hogy fel tudjam hegeszteni a szintén acél cooler csövekre. Ezen kívül megvettem a szükséges kábeleket a hangrendszerhez, meg egy pár mdf karikát, mivel elöl 16 cm-es komponens szett kerül majd beépítésre. Visszapakoltam a régi alvázat és a régi felniket, hogy az újak ne sérüljenek. Azok már csak az összerakáskor kerülnek fel a kocsira. Akkor majd bemérjük mekkora pogácsák kellenek a felnik alá, hátul sok lesz :S. 

 

 

Címkék: javítás 200sx felni 2015 karosszéria lakatolás NGR Performance

A bejegyzés trackback címe:

https://szamel.blog.hu/api/trackback/id/tr837495986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása